Elérkeztünk hát ide is: megkezdődnek a budapesti elődöntők. Ezek a fordulók kezdődnek a legutoljára egész Közép-Európában, mivel ide futnak be az egyes döntőkből érkező helyezett zenekarok. Közeledik a szezon vége, igaz? Közeledik, de azért még jó néhány koncert hátravan az A38-as nagydöntőig. Kezdjük például a Budapesti elődöntőkkel, amelyek a Dürer Kertben kerülnek megrendezésre.

Április 30.

            Az estét a tavalyi döntős Toscrew nyitotta, ugyanazzal a death metal zenéjével, ami már akkor is jellemezte őket. A felállás egy kicsit megváltozott, ugyanis a billentyű személye egy hölgyre cserélődött, ez azonban szerencsére nagyon simán ment, ugyanis a hangzáson nem változtatott semmit sem a dolog. Érdekes, mert nagyon kedves és barátságos emberekről van szó, mégis ők játszották a mai nap legkeményebb muzsikáját, amivel semmi baj nincs, viszont ezzel a zenével nehéz tömegeket megnyerni, az biztos. Persze nem hiszem, hogy ez lenne a zenekar célja… úgyhogy csak így tovább!

Az Overdrive következett: fiatalos, de mégis klasszikus elemeket magával hordozó rockzenéjükkel a srácok rendesen odacsaptak, megmozgatták a közönséget. A fiúk koncertről koncertre egyre jobbak, egyre pontosabban játszanak együtt, egyre többet mozognak, és egyre többet mernek vállalni a színpadon. Különösen igaz ez az énekesre, aki kezdi megtalálni magában a frontembert, mi pedig bíztatni szeretnénk őt, hogy csak így tovább, mert nagyon jó lesz ez. A zenekar ma remekül játszott, a közönség imádta őket, úgyhogy nincs is más hátra, mint…

            A következő zenekar, a StylX robbant be a színpadra, kemény, nu-metalos riffekkel, és rengeteg energiával. A srácok nagyon jók, mind zeneileg, mind mozgásilag, show-elemileg. Sok mindent nem is tudok felhozni, még ha akarok sem ellenük, talán annyit, hogy lehetne egy-két jó kis énekdallammal színesíteni néha a dolgokat, de ez már csak akkor jön elő, ha valami tényleg építőt szeretnék mondani. Hagyjuk is. Vagy nem?

            A Just Four következett. A srácok a metálzene különböző területein mozogtak, nem túl messze álló, de mégis különböző stílusokat keverve. Sajnos a mai valószínűleg nem az ő napjuk volt, mert a kelleténél több hiba és pontatlankodás csúszott a zenéjükbe, így csak nehezen lehetett megítélni, hogy valójában mire is lenne képes ez a zenekar.

            A Doomsday Funk lépett következőként a színpadra. Progresszív, tört ütemes zenéjével a bandának sikerült megfognia a közönséget, még pedig azért mert bármennyire is progresszív és tört ütemes is az, mégis valahogyan közértető formában van jelen a zenéjükben. Magyarul nagyon jól meg vannak írva ezek a dalok, na. Egy nagyon szerethető, jó zenekart láthattunk az Emergenza színpadán a Dürer kertben, jó együttes fellépéssel, de emellett igen jó egyéni produkciókkal is.

Jött a Sunset, akik már tavaly is nagyon jók voltak, idén meg aztán… huhú. A csapat egy szintissel és egy vokalista lánnyal erősítette meg állásait, de azt hiszem, nem csak nekik köszönhető az a remek koncert, amit a zenekar elővezetett. Mert hogy hatalmas bulit csapott a zenekar, az biztos! A Sunsetnek nagyon jó számaik vannak, nagyon jól is vezetik elő őket, a nézőket pedig koncertről koncertre komolyan megőrjítik… hopp, csak nem egy esélyes zenekar a végső győzelemre is esetleg? Ja, és még valami: srácok, a két éneket jobban is ki lehet használni!

            A Cool Garden vette át a Dürer kert színpadát, de náluk már azt is nehéz volt megoldani, hogy a tizenhárom (!) zenészt elhelyezkedjen rajta. Végül is ez sikerült, és azt kell mondjam, hogy nagyon is megérte az erőfeszítést, ugyanis egy rettenetesen cool (garden) koncertet láttunk. A zene kicsit elütött a többiektől, de számomra végre felüdülés volt egy olyan zenekar, aki nem a rock felől közelíti meg a zenét. A fiúk-lányok ugyanis RnB-t nyomtak, méghozzá tökéletesen. A három remek frontembert oldalt vokalisták, hátul pedig profi zenészek támogatták, így a produkció tényleg fergetegesre sikeredett.

            Az estét a Dr Melancholia zárta, igencsak kemény industrial zenéjével. Az elektronikusan igencsak megtámogatott, kemény zenéjük már eddig is sok rajongót hozott nekik, a fiúk most viszont talán túllőttek a célon a színpadi kinézettel, mert igen-igen industrialra hozták a formát. Ezzel valószínűleg egy-két olyan nézőt is elijesztettek, akiknek alapvetően tetszett volna a zene – kár érte, mert a srácok jók, viszont ha ilyen keményen nyomják az industrialt, akkor csak egy szűk rétegnek fog tetszeni, amit csinálnak – ami persze nem feltétlenül baj egyébként.

            El is érkeztünk az eredményhirdetéshez. A mai napon már csak hárman jutottak tovább, de ők egyenesen a Közép-Európai döntőbe, az A38-ra kvalifikálták magukat. Harmadikként az Overdrive végzett (54 szavazattal), második a StylX lett, az Overdrive-ot éppen hogy csak megelőzve, 55 vokssal. A mai nap nyertese a Sunset lett, irtózatosan sok, 90 darab kézfeltétellel. Gratulálunk mindhárom zenekarnak, nagyon jók voltak ma! Ettől függetlenül szeretnénk gratulálni azoknak is, akiknek ma nem sikerült továbbjutni, és sok szerencsét kívánunk nekik a továbbiakban!

Május 1.

A mai napon fellépő budapesti zenekaroknak bizony fel volt adva a lecke: nemcsak egymással kellett megküzdeniük a szavazatokért, hanem a bécsi selejtezőt sikerrel vevő két osztrák zenekarral is. Nézzük csak, mi sült ki a dologból…

            Az After School Program volt a ma este első versenyző zenekara, akikre már a kezdés előtt szép méretű közönség várakozott. Ennek megfelelően hatalmas őrjöngés vette kezdetét, amikor a fiúk felmentek a színpadra, és a hangulat az egész koncert alatt egy cseppet sem hagyott alább! Ilyen környezetben nagyon jó zenélni, és a srácoknak bizony jól is ment a dolog: nem mondom, hogy egy tökéletes fellépéssel álltak elő, de önmagukhoz képest ismét sokat fejlődtek. Csak így tovább!

            A második mai fellépő a Scream Ahead volt, akik bizony rendesen odarakták ezt a produkciót. Ügyes, kemény riffek, jó kis témák, megspékelve remek színpadi mozgással és egy jó frontemberrel, ahogy azt a numetal zenekarokban szokás. Nem is igen találtam kifogásolhatót a fellépésben, nekem úgy tetszett az egész ahogy volt, esetleg annyi, hogy a tisztább, énekes részek lehetnének pontosabbak, és talán zeneileg is jobban ki lehetne dolgozni őket. Viszont a numetal numetal ezek nélkül is, úgyhogy miről is beszélünk…? Gratula!

            Ismét egy igen jó kis zenekar, a Scarcity következett. Bár ők nem vették ennyire keményre és metalosra a figurát, érett, de fiatalos rockzenéjükben mégis megbújt egy kis dögösség. A srácok egytől egyig nagyon jól kezelték a hangszereiket, és mindamellett, hogy mégiscsak egy rockzenekarról van szó, valahogy szerethetővé tették az egész zenekart. Ötletes témák, közönségtáncoltató, énekelgetős jó dalok – hölgyeim és uraim, ez a Scarcity!

            A bevezetőben már emlegetett bécsi zenekarok ideje jött el, közülük elsőként a 69 Pussygroovers, a szezon legjobb nevű zenekara címért is eséllyel pályázó banda lépett a színpadra. A fiúk továbbjutva a bécsi selejtezőből nem tudtak a helyi elődöntőben fellépni, mivel az énekes sajnos megbetegedett, úgyhogy aztán ide jöttek, Budapestre. Azonban a remek zenekarnév nem egy remek zenekart takart. A srácok a klasszikus metalt igyekezték valahogyan feldobni, de számomra az egészből egy kicsit morbid dolog lett, de mindez talán érdekes is lehetett volna, ha a fiúk jól zenélnek, és jól adják elő. Sajnos ez nem így történt.

            A másik bécsi zenekar, a The Midgets azért nem tudott fellépni a saját elődöntőjében, mert az egyik tag nem kapott kimenőt a katonaságtól. Hoppá. Itt viszont jól játszottak a fiúk: bár ők is a klasszikus metalból indultak ki, viszont ők kevesebbet kísérleteztek a dologgal. Belevittek egy kis fiatalos energiát, jó kis énekelgetős számokat, valamint egy rocksztárnak is beillő frontembert. Nem mondom, hogy az este legjobb koncertje volt, de az biztos, hogy a másik osztrák zenekart nagyon lefőzték.

            Egy tipikus grunge zenekar következett a Granny’s Heartattack személyében. Vagyis, talán nem is annyira tipikus, mert ezt a fokú őrületet (a Nirvanán kívül persze) nem nagyon lehet látni a színpadon. Most meg már a Nirvanát se, ugye. Beteg dallamok, hamis gitárok, fogcsikorgatós szövegek, lelassulás, megőrülés, lelassulás, megőrülés… akik szeretik, és tudják értékelni ezt a stílust (köztük én is), azoknak nagyon tetszett a koncert, de azokat is megértem azért, akik az első szám után fejvesztve menekültek ki a koncertteremből… egy pici megjegyzés: a dob még a grunge-ban is pontos, és feszes kell, hogy legyen! Sőt!

            A Paint the Lilies jött látott, és… nem győzött sajnos, pedig megérdemelte volna. Ilyen szintű, kemény, energikus pop-rock zenét csak kevesen tudnak itthon játszani, momentán olyan kevesen, hogy jelen pillanatban egy zenekar neve sem ugrik be. Nem tudom eldönteni, hogy a színpadi mozgás, az előadás, szóval maga a performance volt-e a jobb, vagy maguk az előadott dalok, mert mind a két téren hatalmasat alkotott ma (és akkor, amikor megírta a számokat) a zenekar. A színpadról a jó numetal zenekaroktól már megszokott bődületes erő és lendület áradt, a különbség csupán annyi volt, hogy ez a zene poprock volt, lehetett rá táncolni, énekelni, mutogatni, pörögni… a mai nap, ha nem az egész eddigi budapesti idény legjobb koncertjét láthattuk. Nem véletlen, hogy a zenekarnak végül háromszor annyi új szavazatot sikerült összeszedniük, mint ahány ismerős rajongót hoztak, viszont sajnos még ez sem volt elég a továbbjutáshoz. Nagyon nagy kár érte.

            A csellókkal és szintivel felszerelkezett Leecher következett, hogy a már koncert előtt igen-igen jó hangulatot teremtő rajongókat elkápráztassa – és azt hiszem, ez teljes mértékig sikerült nekik. Bár a mai napon sokkal rosszabb technikai körülmények között kellett fellépniük itt a Dürer kertben mint a selejtezőben a Kék Yukban, a zenekar mégis sokkal jobb koncertet adott, mint amilyen az előző volt. A hangszeresek pontosabban játszottak, az ének is sokkal tisztább volt, a magabiztosság is nőtt, szóval az egész produkció úgy ahogy van, jól sikerült. Külön kiemelném a koncert végén játszott Slipknot feldolgozást, ami nekem nagyon tetszett, egyedül a jó kis vokálokat hiányoltam a vége felé, úgyhogy ha valaki a zenekarból hajlandó (és persze képes) lenne erre, akkor még nagyot lehetne dobni a számon.

            A ma este utolsó versenyző zenekara, az Agyhöpzs következett. A fiúk szintúgy klasszikus metált játszottak, úgyhogy őket ezennel a két osztrák zenekarhoz mérném. Ha azt nem is mondom, hogy ég és föld a különbség, de azért egy-két kört rávert az Agyhöpzs mindkét szomszédból érkező bandára. A fiúk pontosabban, keményebben, dögösebben, sőt, szerethetőbben is játszottak, mint a bécsből érkező kollégáik, és maga a fellépés is egy kerek egészet alkotott a saját dalokkal, a feldolgozással, és az átvezetőkkel. A fiúk nagyon jól vitték bele fiatalos energiájukat ebbe a zenébe, nekem egyedül még egy kicsivel több egyedi íz hiányzott a fellépésből.

            És akkor lássuk, hogy melyik három zenekar jutott ki a 2009-es Közép-Európai Emergenza döntőre: 66 szavazattal a Scarcity végzett a harmadik helyen, második a 75 voksot begyűjtő After School Program lett, és végül, de nagyon nem utolsó sorban győztesként a Leecher jutott tovább, 107 kézfeltétellel.

Május 2.

A mai nap volt az utolsó a Budapesti Emergenza elődöntők első hétvégéjén. Bár ezen a hétvégén is volt olyan versenyző zenekar, amelyik nem budapesti, ez csak véletlenszerűen adódott – a következő hétvégén azonban már debreceni, bécsi, és pozsonyi zenekarokkal is meg kell küzdeni a fővárosi bandáknak. Na de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük, mi történt május másodikán…

            Az estét a Conan’s First Date nyitotta, akik kemény, feszes, metalos riffjeikkel csaptak bele a lecsóba. A zenekar remekül vegyíti a metal különböző elemeit, innen is, onnan is vesznek át elemeket a zenéjükbe, nagyon eltalált módon. A Conan’s First Date egy igen-igen jó zenekar, semmi kivetnivalót nem találtam a koncertjükben, nekem nagyon tetszett a produkció. Kár, hogy a srácok feladták az Emergenzán való szereplést.

            Egy szintén igen jó kis zenekar, a Restore folytatta a fellépők sorát. A fiúk dallamos, pop-rockos elemeket felvonultató zenéjébe került egy-egy keményebb rész is, és mi tagadás, a fiúk jól eltalálták az arányokat. A közönség, amikor kellett énekelt és öngyújtózott, amikor pedig bekeményítettek a srácok, őrjöngött és ugrált. Egyetlen kivetni valót az énekesben találtam: bár hamis hang nem nagyon volt hallható tőle, de ennél sokkal, de sokkal többet kellene beleadnia mind éneklésben, mind mozgásban, mint frontemberkedésben.

            Ismét egy igazi poprock zenekar következett. A Holnemvolt a 90-es évek poprock zenéjét igyekezet felidézni, és azt kell mondjam, hogy ez maradéktalanul sikerült is nekik. Nagyon jó dalok, profin előadva, egy szerethető zenekartól – ez a Holnemvolt. A fiúk nagyon megfogták a közönséget, rengetegen szavaztak rájuk olyanok is, akik eddig nem is látták még a zenekart… mit mondjak, meg tudom érteni!

            A következő fellépő a fiatalos, őszinte, lendületes punkzenét játszó És én mit szóljak!? volt, és azt kell mondjam, hogy ilyennek kell lennie egy jó punkzenekarnak! Egyszerű, de jó kis fogós dallamok, ugyanez a szövegek terén, egy picike kis hiba itt és egy picike kis hiba ott, de közben végig feszes, pontos játék. Közben persze a kinézet teljesen összhangban van ezzel – ezt a zenekart mindenkinek látni kell! Kíváncsi voltam, hogy a fiúk tudják-e hozni azt a szintet, amit a selejtezőn nyújtottak, de bizony ez sikerült!

            Ismét egy igen ígéretes zenekar, a TV Rúzs lépett a színpadra, akik a selejtezőben valósággal megőrjítették a közönséget funky-s, rappes, grunge-os, és még ki tudja milyenes rockzenéjükkel. Ez bizony most sem volt másként, a srácok nem adtak le a színvonalból: ugyanaz a tempós, erőteljes, vicces, táncolós, bulizós, vidám zenekar volt a színpadon, akiket megismerhettünk a Kék Yukban is. A jó zenére persze a hangulat is a tetőfokára hágott, és azt kell mondjam, hogyha a srácok továbbmennek ezen az úton, akkor ebből a zenekarból még igencsak kisülhetnek nagy dolgok!

            A következő zenekar, a Madame ismét bebizonyította, hogy énekes nélkül is lehet nagyot alkotni: a jazzes beütésű számokat egy fúvósszekció, és egy szinti spékelte meg, méghozzá olyannyira, hogy számomra tényleg egy másodpercre sem hiányzott az ének. Frontember sem hiányzott, mert a szólók nagyon jól voltak elosztva, néha az egyik, néha a másik hangszer vitte a prímet, és így egy nagyon izgalmas produkciót láthattunk. Minden zenész teljesen profin és magabiztosan játszott a hangszerén, de ez egy olyan szintű zenekartól, mint a Madame, már teljesen természetes. Szép volt, fiúk!

            Az este legkeményebb zenekara, a The Devil Came On Horseback következett, nem mással, mint egy kis death metal csemegével. A fiúk mindemellett nem feketeruhás, szigorúmetál arcok, hanem laza, egyszerű, fehérpólós srácok voltak, akiknek nagyon jól állt az egész fellépés. A zenekar kinézetre, játékra, színpadi mozgásra és stílusra valahogy remekül összeáll, a számok megfelelően izgalmasak az okos ütemtörésekkel, a kemény riffekkel és a tempóváltásokkal, mindezt pedig egy nagyon jó frontember spékeli még meg, úgyhogy az egész koncert nagyon jól sikerült. Ehhez persze szeretni kell a death metalt, vagy ha azt nem is, az biztos, hogy az embernek a keményebb zene felé kell kacsintgatnia, különben a zenekart nem fogja értékelni – emiatt gondolom úgy, hogy néha a srácok betehetnének egy-két húzósabb, dallamos részt is. Persze, ha nem céljuk ezeket az embereket megnyerni, akkor meg jó ez így, ahogy van…

            A hétvége utolsó versenyző zenekara a Quathar volt. Egészen érdekes, pszichedelikus elemekkel megtöltött rockzenéjük nem az az elsőre beleszerethető fajta, de ha egyszer megfogják az embert… hangulatos gitár-, ének- és szintitémák, lágyabb, elmosottabb és keményebb részek váltakozása jellemzi a zenekart, ami így egy igen izgalmas produkcióvá áll össze. Nekem valami egészen kicsi hiányérzetem maradt a koncert után, de sajnos azóta sem tudtam rájönni, hogy micsoda…

            Nézzük hát az eredményeket, és azokat a zenekarokat, akik továbbjutottak az Emergenza Közép-Európai Döntőjébe, az A38 hajóra. Harmadik helyen két zenekar, a Cundra és a Quathar jutott tovább, mivel mindkét zenekarnak 57-57 voks jutott. A nap ezüstérmese (ezüstérem nélkül…) a Holnemvolt lett, mivel a fiúk 71 szavazatot söpörtek be. A győztes pedig végül nem más lett, mint a Restore, akik 91 szavazatukkal tudtak ma diadalmaskodni.